Húsvéti lelkigyakorlat 1. rész péntek

2018.03.16

Nagyböjtnek alapvetően az áldozatról és a lemondásról kell szólnia. ( Tanmese: Egy elkényeztetett gyermek álmot látott. Egy boltban mindenféle világi hívságot árultak ingyen. Mivel mindennel megpakolta magát, így az "isteni" boltban már nem tudott semmit sem kapni, mert semmiről sem tudott lemondani.) Bibliában a leghatalmasabb áldozat Ábrahám áldozata, aki képes lett volna egyetlen fiát feláldozni. Ezt olvasva rossz érzések támadnak bennünk, melynek legmélyebb oka, hogy nem tudunk áldozatot hozni, s nem tudunk lemondani. Gondoljunk csak bele, milyen nehezen tudunk reggel felkelni és misére menni, mennyire a legkevesebbre a minimumra törekszünk, ha esküvőre készülünk, vagy elsőáldozásra, bérmálkozásra. Szinte az Isten érezze magát megtisztelve, hogy elmegyünk templomba. Az áldozatkészség hiánya az, amely gyengévé és hiteltelenné teszi a keresztény vallást. De miért kér tőlünk Isten áldozatokat? Talán Ő rászorul erre? Tudjuk jól, hogy nem. Akkor éreztetni akarja, hogy Ő a főnök? Nem, mert ebben sem leli örömét.

Az áldozat miattunk fontos. Mert az áldozat a szeretet legfőbb bizonyítéka. Mert minden emberi kapcsolatunk lemondásokkal, áldozatokkal jár, mint például a házasság, szülő gyermek kapcsolat, rokoni kapcsolatok. Mindannyian esendőek vagyunk, tele hibákkal, ezért a velünk való együtt élés is tele van lemondással. Isten, ha áldozatot kér tőlünk, azt mindig egy másik ember érdekében teszi. Ugyanezt az áldozatot hozta meg értünk Krisztus, hiszen feláldozta értünk életét. Isten szeretett minket előbb, mert Ő hozta meg előbb áldozatát.

Az áldozatvállalás másik hozadéka a szabadság. Meg tudjuk mutatni szabadságunkat, valami jobb, valami nagyobb dolog érdekében. Mai rohanó világunkban túl sokszor kerülünk válaszút elé, ahol döntenünk kell, valami mellett, de akkor valamiről pedig le kell mondanunk, hogy az új dolognak helyet készítsünk. Gondoljunk egy bevásárlásra, ha mindent megveszünk, amit megkívánunk, akkor nem fog jutni arra, amire tényleg szükségünk van. Ugyanígy van emberi kapcsolatainkban is, ha valakire több időt szánunk, akkor másokra már kevesebb fog jutni. Ilyen döntés helyzetekben mindig meg kell magunktól kérdezni: Biztos, hogy a legjobbat akarom tenni? Biztos, hogy amire az időm nagy részét szánom, az többé tesz engem, az gazdagít engem? (Nem inkább rombol?) Biztos, hogy szükségem van arra, amire költök? Nem kellene okosabban beosztanom a pénzem? Ekkor tudom megmutatni a szabadságom a dolgokkal szemben, amik nem biztos, hogy rossz dolgok magukban, de elveszik az időt, elveszik a pénzt, elveszik a lehetőséget, a nagyobbtól a többtől. Ekkor tudunk, rádöbbeni, hogy nincs időnk a családi kapcsolatok ápolására, beteg, idős rokonaink meglátogatására, hogy milyen kevés időt fordítunk az Istennel való kapcsolatunkra. A maradék időnk maradékának, a maradékát szánjuk az Úrra, pedig mennyi mindent kapunk tőle! Neki kellene az első helyen lennie az életünkben! Mennyivel jobb érzés lett volna, ha pénzünk egy részével szegényeket, rászoruló ismerőseinket támogattuk volna, nem pedig olyan dologra fordítjuk, amiből már úgyis bővelkedünk.

Még mindig van időnk a nagyböjtben, hogy megmutassuk szeretetünket, hogy használjuk szabadságunkat, hogy valami többet, valami jobbat érjünk el! 

Lejegyezte: Kaldenekker Olivér    Meghallgatható a teljes hangfelvétel a lenti kiemelésre lépve.                                      

Minden jog fenntartva 2018
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el